...mert, hogy örökké tart ez a feladat. Már ha feladatnak tekintjük.
Hideg van, gázhiány/válság, mely nem csak most fenyeget minket, de csuda tudja mikor leszünk megint szorult helyzetben, eközben pedig szmogriadó a fővárosban.
Ezek a tényezők azonban - hellyel-közzel - még akkor is fennállnak, ha kicsit jobbá válik majd az idő, vagy újra indul a csövön a várva várt gáz, vagy épp szelesebb idő következik, és az kihajtja a port, füstöt, bűzt a fővárosunkból.
Tehát ne könnyebbüljünk meg attól, hogy ma már nincs korlátozás az autóforgalomban, vagy megoldódni látszik a gázválság. Ne csavarjuk fel a fűtést 26 fokra, és ne autókázzunk a belvárosban egy csomag papírszalvétát keresve, ami megy a függönyünk és az asztalterítőnk színéhez is, és minimum 3 rétegű. Szóval bánjunk az energiával megfelelő módon még akkor is, ha telik a számla kifizetésére, nem gond az üzemanyag tankolása és akadály nélkül jön újra a gáz is.
A napokban történt meg velem nem is tudom hanyadszorra az eset, mely szerint reggel a saját házunk parkolója elől nem sikerült az autónkkal kiállnunk. Bár én csak ritkán ülök hétköznap autóba - hétvégén talán még kevesebbet - de a férjem autóval kénytelen dolgozni, sajnos elengedhetetlen a munkájához. Tehát, ha abban az időben indul munkába, mikor én, akkor engem is elszállít dolgozni. Mindez reggel 8 óra környékén történne, már ha az akadály nélkül sikerülne. De nem. Hogy miért? Mert én szerencsétlen módon egy óvoda közvetlen közelében lakom. Mondom: szerencsétlen módon, mert bár imádom a gyerekzsivajt, a picik csacsogását, de a szülők mentalitásával képtelen vagyok megbírkózni.
A házunk egy patak partján áll, a patakot és az épületünket egy külső és egy belső parkoló választja el. Szerencsések vagyunk, mert hely bőven van, szinte kivétel nélkül jut a belsőben is hely a lakóknak a parkolásra. Ám a reggeli kiállás gyakorlatilag lehetetlen. Az óvodába érkező anyukák - mert ma már a papák által vezetett autókon felül nekik is van autójuk, és nem is szégyenlik használni azt akár 120 méter megtételére sem (komolyan mondom, hogy akad ilyen szülő is, személyesen ismerem) - úgy érzik, hogy kizárólag a belső parkoló a megfelelő helyszín a parkolásra, természetesen ráállva a ház lakóinak parkoló autóira, hogy azok véletlenül se tudjanak elindulni addig, míg ők a gyermeküket bekísérik az oviba.
De én nem vagyok türelmetlen (csak kicsit). Várok. Úgy 10 perc után érkezik a ránk álló autó tulajdonosa. Udvariasan próbálom arra kérni, hogy legközelebb szíveskedjen a külső parkolót használni, hiszen onnan sincs messzeb az ovi bejárata, mint 35-50 méter. Na kapok hideget-meleget is, amiért szóvá merem tenni, hogy elkéstem miattuk a munkahelyemről, mivel már 10 perce várakozom azért, mert ő tapintatlan és lusta sétálni.
Aztán elgondolkozom. Persze, az evolúció újabb alapköveit rakják le az autóhoz popsival ragadt szülők. Mert ha sokáig nem engedjük gyermekeinket gyalogolni, a pár száz méterre, vagy csupán pár trolimegállóra lakó ovisokat kizárólag autóval szállítjuk (nehogy már sétálnie kelljen szegény kicsinek), a gépkocsival is a bejárati ajtóhoz, ütközésig autózunk, akkor egyszer csak azon fogjuk észrevenni magunkat, hogy elcsökevényesedett alsó végtaggal születnek majd a következő generáció gyermekei.
És még csak nem is érzem ezt viccnek, hiszen az évezredek alatt elsorvadtak az izmaink, gyengült a körmünk, hullik a hajunk, átalakult a fogunk és sorolhatnám. Ha a lábunkat már csak a székről való lógatásra használjuk, miért hisszük, hogy a természet majd nem teszi meg a megfelelő lépéseket.
