feb
24

Néhány napja értesültem arról, hogy hazánkban okos kezdeményezés indult a hazai őstermelők, zöldség és gyümölcstermesztők és a vásárlók közelebb kerülésével kapcsolatosan.

Arról van szó, hogy a hazai kistermelők közvetlenül a boltokba szállítanak, ezzel kihagyva a nagykereskedelmi lépcsőt. Ragyogó ötlet, bár tulajdonképpen ez mindig is működő dolog volt, ha a piacon, a kofasoron vásárolt az ember.

Csak hogy itt most másról van szó. Mert itt maszek zöldségesek, kisboltok árúsítanak - tehát nem kell feltétlenül a piacra mennünk - és garantáltan olcsóbban kapjuk az árút még annál is, mint amit a kofák nyújtanak nekünk.

Tehát:

- a korábban nem piacozó kistermelő közel dupla áron tudja értékesíteni a termékét (első haszon)

-  mi, vásárlók olcsóbban jutunk a termékhez (második haszon)

- bizonyosan magyar terméket vásárolunk, ezért a magyar gazdaságot támogatjuk (harmadik haszon)

- a magyar termék már csak azért is jobb és egészségesebb, mert nem több ezer kilométerről, heteken átt szállított árúról beszélünk (negyedik haszon)

- bizonyosan jó terméket veszünk, hiszen, ha rossz az árú, többé a kereskedő nem fog az adott termelőtől árút venni (ötödik haszon)

- a nagykereskedelemben dolgozók egy része munka nélkül fog maradni (az első és egyetlen veszteség)

Ez utóbbi tétel kivételével örültem a hírnek, és azonnal utána néztem, hogy hol is találhatóak ilyen üzletek (www.rtlklub.hu lapon  szociális boltok-ként keresendő a lista). A lakóhelyem közelében is találtam egyet, közelebb az általam látogatott négy piac bármelyikénél is. Ez jó jel, remélem, más is hasonlóan szerencsés helyzetben lesz.

Amit azonban ott olvastam, az nagyon elszomorított. Egy "kedves és értelmes", témához hozzászóló honfitársamnak csak annyi hozzáfűznivalója akadt a témához, hogy: ... a Tesco-ban sokkal olcsóbbak a zöldségek...

Kár, hogy a hozzászólonk nem alkalmas a globális gondolkodásra, hogy nem képes rálátni azokra az egyszerű tényezőkre, hogy a mi felelősségünk életben tartani a hazai gazdaságot, a hazai termelést, és az egészségesebb étkezést. Csak sajnálni tudom, hogy a spanyol paradicsomot eszik februárban, és marokkói répát ad a gyermekének.

feb
24

Korábban, egy kereskedelmi tévécsatorna hiradójában láthattuk, hogy jelentékenyen megemelik az adóját a neylon zacskóknak, ezért annak költségeit valamilyen módon be kell építeni az élelmiszerárakba, hiszen egy darab - környezetszennyező - neylon ára  már eléri a 8 Ft-ot.

Nem mellékes elgondolkodnunk azon, hogy a multik oly sokszor csalogatják be a vásárlókat az 5-8 Ft-os zsemléikkel üzletükbe. Nem mint ha ez amúgy se lett volna eddig is veszteség nekik. Most meg azt kapjuk összehasonlításként, hogy egy zacskó ára tulajdonképpen megegyezik egy akciós zsemle, kifli árával. Mi lesz most? Hangzik a kérdés.

Véleményem szerint egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk. Azt nem hiszem, hogy a neylonzacsi kihagyható a vásárlás során. Különösen nem a pékárúknál, ami nem csak kiszáradhat a papírtasakban, de át is nedvesítheti, zsírosíthatja azt. Tehát nem feltétlenül és végképp nem a legjobb megoldás a környezetkímélőbb papírtasak használata, ami jóval drágább göngyöleg, és ráadásul csak hulladékként környezetkímélő társával szemben, hiszen az előállításához (általában) pusztítjuk a környezetet, és szinte egészen bizonyos, hogy a papírgöngyöleg nem igen használható újra, egy újabb termék csomagolására, viszont a neylon igen.

Ebből adódik az én gondolatom és ötletem. Véleményem szerint ebben a kérdésben sokkal inkább a pazarlás visszaszorítása a célravezető. Az pedig - ahogy a magyar vásárlóközönséget ismerem - csak úgy megy, ha fizetni kell a csomagolóárúért, úgy, mint az üveggöngyölegért. Ezzel aztán két legyet üthetünk egycsapásra.

Egyfelől a vásárló maga döntheti el, hogy egy zacsiba belegyömöszöl-e több terméket, vagy letép egy újabb zacskót akár egyetlen zsemléért. Tehát nem az árú árát kell megnöveli, amit vásárolni szeretnénk, hanem pénzért kell adni a zacskót. Így aztán a vevő választása lesz, hogy szán-e újabb x forintot a vásárlásra. Ezzel a megoldással tehát nem kell klasszikusan árat emelni.

Másrészt bizonyos vagyok abban, hogy ezekután korábbi pazarlóink zsebükből fogják előhalászni az előző napi zacsit, és boldogan fogják többször is használni a göngyöleget. És ez már környezetkímélet a javából.

Kár, hogy rajtam kívül senkinek nem jut eszébe ez a megoldás.

 

jan
23

Egy friss, és nagyon jó hír a mai indexes főoldalról:

Visszaváltják a műanyag palackokat és a sörös dobozokat

 

jan
16

Ha jól olvasom ki Winkler Róbert írásából a Total Car –on, akkor a nagy hengerűrtartalmú benzines motorral szerelt autók légszűrője nagyságrendekkel több port szűr ki a levegőből, mint amennyit az autó kibocsát.

Érdekes.

jan
14

Aki úgy gondolja, hogy az idei, év eleji fogaldalmai között az is szerepelt, hogy 2009-ben kevesebbet ül az autójába, és többet utazik majd BKV-n, azt örömmel értesítem, hogy még két nap áll rendlekezésére a BKV gyűjtőjegy tavalyi áron való beszerzésére.

Tehát, a határidő január 15.

Én már megvettem, többet is.

 

(fotó forrás: bkv.hu)

jan
13

Vegyszerek.

Címkék: környezetvédelem | Szerző: Lorenzaccio | 4:37 pm

Egészen rövid megjegyzés: rettenetes azt látni, hogy a környezetünk mennyire nem környezettudatos.

Ha az ember tévét néz, akkor egy reklámblokkon belül a következők vannak:

jan
13

Ma már bizonyosan nem kapja fel egy átlag magyar honfitársunk ezen cím olvasata után a fejét, hogy már megint milyen marhaságot kell megemésztenie.

Mert valóban létezik öltözködés, ruházkodás oly módon, hogy azzal a környezetünket is kímélni tudjuk.

jan
13

...mert, hogy örökké tart ez a feladat. Már ha feladatnak tekintjük.

Hideg van, gázhiány/válság, mely nem csak most fenyeget minket, de csuda tudja mikor leszünk megint szorult helyzetben, eközben pedig szmogriadó a fővárosban.

jan
13

A sok előnye mellett azért jó üzletet vezetni, mert előbb utóbb neked kell festéket rakni a bélyegzőkbe. A beosztottaknak ezzel a rendkívül összetett problémával egyszerűen nincs idejük foglalkozni. Viszont bármilyen elővigyázatosan készíted is elő a folyamatot, szinte biztos, hogy csuklóig festékes leszel, kivéve, ha vegyvédelmi felszerelésben teszed. Ilyenkor azonban ne a karbantartókat hívd sikítva valami ipari oldószerért, hanem a fodrászodat.

Kicsit Off, de egészen friss tapasztalás, hogyan lehet a bélyegző festéket kezünkről gyorsan eltávolítani.

jan
12

Béla: Mi a jobb? Ha kérek nejlon szatyrot a boltban és azt használom szemeteszsák helyett, vagy ne kérjek, és vegyek kukás zsákot?

Hun.Spb: Nagyon jó kérdés. Nézzük először a tényeket.
 
A hagyományos nejlonszatyorból, tehát abból, ami nem lebomló anyagból van, éves szinten 440 millió darabot, tehát naponta másfél millió darabot használunk. (forrás: Környezetvédelmi Minisztérium)
Ez egy igen tetemes mennyiség és sajnos ennek gyakorlatilag a 100%-a a szemétben végzi. Az anyag lebomlási ideje 300-400 év.

jan
12

A hagyományos izzók a felhasznált energia csupán 10-12 %-át fordítják világításra, a többi energia hőtermelésre megy el. Ezért ezek rendkívül gazdaságtalanok. Az EU szeretné 2012 –re teljesen megszüntetni ezek használatát. De mi lesz helyette?

 
jan
12

Béla: Mi az, hogy szmogriadó, mert ilyenre én nem is emlékszem?

Hun.Spb: Budapest Főpolgármestere elrendelte a szmogriadót, a levegőbe szálló por koncentrációja miatt. Az ezt megelőző szintek a tájékoztatási szint (75 mikrogramm/köbméter), és a riasztási fokozat (100 mikrogramm/köbméter) voltak. Ebben a helyzetben hatóságok felhívják a figyelmet a lehetséges füstre és némi önkorlátozásra kérik a lakosságot.
Most viszont a város több pontján a porkoncentráció meghaladta a 150 mikrogramm/köbméteres szintet, ami már komoly intézkedések megtételét indokolja.

jan
12

Két napja a szmogriadó bevezetésétől hangos az internet.

Elképesztő hozzászólásokat olvasok arról, hogy miért NEM hajlandó valaki letenni a kocsiját, még ha fel is kérik rá, vagy miért NEM hajlandó BKV-t használni. Sőt, többen felháborodnak, hogy még fizetni is kéne a jegyért?!

jan
11

Ha felkelek, PC bekapcs. Azon jön a TV, pár e-mail elolvas, hírek megnéz.

Mikor hazaérek ugyanez, hozzátéve, hogy hajnalig dolgozom még rajta. A fennmaradó időben, amikor a gyárban vagyok, vagy alszom, tehát naponta olyan 14-16 órát, feleslegesen van áram alatt, készenléti módban. Nézzünk hát be az asztal alá.

jan
10

Úgy gondoltam, legyen az első bejegyzésem egy éppen aktuális darab.

Mivel az egész ország a gázellátásról beszél, illetve a lehetséges hiánytól fél, előjöttek azok a témák, hogy mivel is lehetne csökkenteni a fűtést. Az én lakásomban gázkonvektorok vannak, így én teljes mértékben a városi szolgáltatástól függök.

jan
9

Mi ez, miért és különben is.

Címkék: admin | Szerző: Hun.Spb | 6:25 pm

A hírtelen ötlet után, íme a megvalósítás. Szorgos csapatunk, időt nem kímélve, megkezdi összegyűjteni azokat a módszereket, melyek segítségével nem csak a saját zsebünknek spórolhatunk, hanem némileg környezettudatos életvitelt is kezdhetünk.

 

Nyissuk ki a bekonzerválódott szokásainkat! 

süti beállítások módosítása